Néha elgondolkodom, tényleg érdemes volt-e minket, nőket az írás-olvasás művészetének közelébe engedni. Most éppen Schmidt Mária (történész) győzött meg arról, hogy ez nagy hiba volt.
Lőn, hogy a múlt héten a Heti Válaszban Lánczi András közölt cikket a nőkről. A hely igen erősen korlátozott volta miatt vázlatosan vetett föl pár dolgot. Alig egy oldalnyi terjedelemben mély érvelésre nincs alkalom, legföljebb a téma néhány fontos pontját lehet érinteni. Ehhez képest afféle kolerikus epeömlést váltott ki a kérdés Schmidt Máriából, enyhén szólva félreértve Lánczi szavait. Nos, egy történésznek is illene tudnia szöveget értelmezni. Igaz, régóta nem kapnak az e tudománnyal foglalkozók képzésük során filológiai műveltséget, ez sajnos sokukon meg is látszik. Hogy Schmidt Máriának is ez-e a baja, vagy csak a nőstényördög félretolta benne a képzett tudóst, nem tudom, de bevallom, nem is nagyon érdekel, mert az eredmény szempontjából ez közömbös.
Saját lapján válaszolt Lánczinak, amely szösszenet itt olvasható:
http://www.schmidtmaria.hu/szakma/cikkek_publikaciok/schmidt_maria_valasza_lan.html
Ez a válasznak szánt elfuserált propaganda két bekezdés, valamint egy lábjegyzet.
Az első bekezdésben a Nietzsche-idézetből kiragadott korbácsnál ragad le - jellemző módon. Nem túl kreatív felhasználási javaslatainak kritikáját mellőzöm, nincs kedvem közhelyekkel szemben közhelyeket felvonultatni. Csak arra hívom fel a történésznő figyelmét (ez a megjelölés már diszkriminatív? Magában hordja netán a genderelmélet semmibe vételét? Hah! Börtönbe azzal, ki ilyet leír!), hogy olyasmin élcelődik, amit Lánczi cikkéből többszöri olvasás után sem lehet kihüvelyezni. Amint az világosan kitűnik Lánczi érveléséből:
"Elnézve a mai magyar vitákat - a női kvótától a családon belüli erőszak megfékezéséig - le kell szögezni: minden eszközzel fel kell lépni a családon belüli erőszakkal szemben, legyen az áldozat nő vagy férfi. Ezzel azonban csupán zárójelbe tettük Nietzschének a címben feltett kérdésére adott válaszát..."
Vagyis nem jutottunk el a megoldáshoz, csak zárójelbe tettünk valamit, amint e kor megkívánja. De mi volna a megoldás? A férfiak átnevelése erre a célra létrehozott táborokban? Netán kasztráljuk őket? Utóbbitól nem vagyunk messze, még ha nem is fiziológiai értelmű pillanatnyilag a beavatkozás. A megoldási javaslatokkal Schmidt adós marad.
Arról nem beszélve, hogy figyelmen kívül hagy egy fontos szót az általam idézett szövegből: a férfiáldozatokat szem elől téveszti. Ugyanis elfelejtkezik arról a tényről, hogy a családon belüli erőszak korántsem csak a nőket sújtja, csak rájuk kevésbé jellemző a másik nemhez tartozó egyed verése, viszont különféle eszközökkel való testi sértést, sőt gyilkosságot meglehetősen gyakran követnek el nők. Vagyis legalábbis nem egyoldalú a kép.
Zárójelben.
Amúgy mi is a család? "Hála" az Alkotmánybíróságnak, mára ez sem olyan egyszerű. Ez az ára, ha a "demokrácia" intézményeinek képviselői olyanba ütik az orrukat, amihez semmi közük, amikor jogászok nyelvészt kezdenek el játszani, módosítván a Magyar Értelmező Szótár idevágó adatait, ezzel a régóta létező nyelvi háború részeseivé válnak - és a rossz oldalon. Identitásunk azon alapul, hogy vannak bizonyos axiómaként is felfogható elemek, melyek közös birtokát képezik egy adott identitást vallóknak. Ha ezeket kiforgatják alapjaikból, új értelmeket adnak régi fogalmaknak önkényesen, szerves fejlődés nélkül, azt lehet forradalomnak nevezni, viszont ennek következményeit nagyon jól ismerjük a történelemből. Ha egy ilyen forradalmi attitűd egy közösség egyik legfontosabb bázisát, a nyelvet erőszakolja meg, az tragédia. Mondjuk Schmidt Mária erről is elmélkedhetne hasonló hévvel és gyakran.
Zárójel bezárva.
Fentiek fényében jobb, ha Schmidt megérti, nem tanácsol korbácsot Lánczi egyetlen férfinak sem. Bár Schmidt szövegét olvasva magam nem állok távol az ötlettől... Különösen az alábbi ostobaság olvastán:
"Lánczi legfőbb érve, hogy a női emancipáció a természet törvényeivel ellentétes, amit az is bizonyít, hogy Nyugaton kezdődött, „ahol a természet tiszteletét felváltotta a természettel szembeni közömbös vagy ellenséges viselkedési mód.” (Hanyagoljuk most, hogy a zöld mozgalmak is ott kezdődtek, ami eleven cáfolata az előbbi állításnak.)"
Nos, a zárójelben álló mondat maga a zöld-ség. Nem volna szükség se Nyugaton, se Keleten zöld mozgalmakra, ha az úgynevezett civilizált világban szemernyi tiszteletet is tanúsítanának a természet iránt. Ezeknek a szervezeteknek a léte éppen arra bizonyíték, hogy egy kisebbség fölfedezte a födőn a púpot: oly mértékig kizsaroljuk a természetet, hogy ha nem változtatunk a magatartásunkon, rövidesen élhetetlen lesz a bolygónk. A nagy többség ma is pontosan azzal az érzéketlen, brutális életmóddal él, amivel nem szabadna. A kisebbség meg olykor legalább ilyen agresszív stílussal nyomul, lásd a Négy mancs nevű hálózatot. A szubtilisabb dolgokról szinte szót sem érdemes ejteni, de példának okáért tessék szíves megnézni nemegyszer milyen drága, fényezett (=vajmi kevéssé környezetbarát) papírokon nyomják a "környezetvédők" a propagandájukat. De mondok még egy példát, csak hogy a gyöngébbek is értsék, a többiek meg élvezzék a finom pikantériát.
A szelektív hulladékgyűjtésben szerepelnek például azok a sárga kukák, amelyekben bizonyos műanyaghulladékok elhelyezhetőek. Na most idézek a Főkefe honlapjáról:
"Bedobhatóak: ásványvizes PET palack, kiöblített háztartási flakonok és azok lecsavart kupakjai (samponos, habfürdős, stb.), háztartásban előforduló tiszta fólia (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák, stb.).
Tanácsok: A tejes, joghurtos poharakat öblítsük ki bedobás előtt!
Ne dobjunk bele: zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett (nem kimosott) flakont, margarinos dobozt, élelmiszer-maradványt tartalmazó műanyagot, hungarocellt, CD-lemezt, magnó- és videokazettát, egyéb műanyagnak ítélt hulladékot (pl. nylonharisnya),mert újrahasznosításuk jelenleg nem megoldott!"
Tetszik érteni, ugye? TISZTA állapotban tessék a mocskos kukába dobni a műanyagokat. Vagyis tessék ivóvizet, vegyszert pazarolni a szemétre. Mert a harisnyát, a CD-lemezt még csak megértem, de a margarinos dobozt???? Az élelmiszer-maradvány maga a fertő? Na persze, ha inkább a dioxinos táp a disznónak, mint a moslék... Vagy a margarin ennyire káros a környezetre? Mit etetnek meg velünk? Ez a környezettudatos életmód?
De kanyarodjunk visszább, bár eddig is ugyanarról beszéltem.
Engem a demográfiai folyamatok és az írni-olvasni tudás közt összefüggés könyvtárnyi irodalma nem érdekel. Egyetlen kérdésem van. A lényeg maga. Mit nyertünk mi nők az emancipációval? Hogy nem a férjemtől függök, hanem a munkáltatómtól, a főnökömtől? Nagy vívmány, mondhatom! Amikor a kommunista párt hatalomra juttatta magát, akkor is meghirdették a nők "fölszabadítását". Ja. Fölülhettünk a traktorra, de jó nekünk! Hány nő lett boldogabb, hogy "kinyílt számára a világ"? Tényleg boldogabbak lettek? Vagy csak elkápráztatta a szemüket és fejüket a csillogó-villogó virtualitás?
Magyarázza el nekem Schmidt Mária, miként lehetséges, hogy évszázadnyi ideje a legtöbb pálya megnyílt a nők előtt, ennek dacára egyetlen valamirevaló karmester- vagy zeneszerzőnő sincs. Mert elnyomnak minket azok a csúnya férfiak, ugye? Vagy talán ott kell keresni az okot, hogy a női agy (és lélek) tényleg más, mint a férfié? Amikor az összetett, bonyolult struktúrák teoretikus kezeléséről van szó, az ritkán a nők terepe. Nem arról van szó, hogy butábbak vagyunk úgy általában, hanem másra alkalmas az intellektusunk. Ezen a genderelmélet sem segít, sajnálom.
Mi a véleménye Schmidt Máriának Bingeni Hildegardról? És Szent Erzsébetről vagy Teréz anyáról? És ezzel szemben mit gondol a női súlyemelésről vagy bokszról meg az abortuszról? Nemde a személyek magukban hordoznak valamit a női princípiumból? És a megnevezett jelenségek mit hordoznak? Az emberiség úttévesztését?
Ezek a személyek vagy jelenségek csak metaforák. Mondhatnék száz hasonlót. A kérdés az, hogy meddig lehet elmenni a természet megerőszakolásában. Mert az élőlényeknek, a dolgoknak van természetük. Nemcsak az természet, ami körülvesz minket, hanem az is az, ami bennünk lakozik. Egy sajátlagos, az adott fajra jellemző magatartás- és létmód, bizonyos kötöttségekkel és korlátokkal. A külsődleges formák változhatnak az idő függvényében, de a belül rejtező lényeg ugyanaz. Ha ezt a lényeget akarjuk erőszakkal megváltoztatni, abból baj van. Nem lesz, hanem van.
Most azon a ponton állunk, hogy az emancipáció rég átformálódván feminizmussá, már sok nő számára a férfi legyűrése a cél. Tessék szíves megnézni bármelyik emancipa honlap hozzászólásait. A legkisebb megértés, tisztelet hiányzik a férfiak iránt. Árad a megvetés, a becsmérlés, az obszcenitás. Miért? Ettől jobb lesz valami? Vagy talán ez minden, amit némelyek ki tudnak facsarni önmegvalósításuk során az egójukból? Ezt az egót nem is érdemes megvalósítani. Csak kárt okoz.
Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek - hogy János evangéliumát citáljam. Csak egy slusszpoén a végére.
Mint afféle tudós nő, még lábjegyzetet is illeszt tudományos mondandójához. Ennek egy passzusa keltette föl az érdeklődésemet.
"Helyesen: Az így szólott Zarathustrából:„Du gehst zu Frauen? Vergiss die Peitsche nicht!˝ „Asszonyi állathoz mégy? Ne felejtsd el az ostort!”(1908-es fordítás Dr. Wildner Ödöntől)."
A folytatás már nem érdekel, pitiáner kis csipkelődés. De ez érdekes. Mármost az még csak helyesírási huba, hogy 1908-es. Szerintem 1908-as, de nem számít. Az viszont - ha már játsszuk a filológát - nagyon is számít, hogy Wildner Ödön fordításának a címe: "Im-ígyen szóla Zarathustra", nem pedig "Az így szólott Zarathustra". De még ez is semmi ahhoz képest, amit tudós asszonyunk elhallgat. Ugyanis az ominózus mondatot ("Asszonyi állathoz mégy? Ne felejtsd el az ostort!") egy anyóka, egy sok tapasztalattal rendelkező asszony mondja Zarathustrának. Vagyis egy NŐ. Kettes személyi számmal, ha lett volna Nietzsche (és Zarathustra) idejében efféle ínyencség. Volt oka rá. Az imént bizonyítottuk.
Utolsó kommentek