Olykor böngészek, s mint cseppben a tenger, tárul elém egészen apró dolgok szemlélésekor is múlt és jelen képtelen összefonódása.
Nemrég akadtam rá a következő könyvre, ami mellett minden bizonnyal sokan vállvonogatva haladnának el, legjobb esetben is a számukra nem sokat jelentő múlt semmitmondó relikviáját látva benne.
A könyv 1951-ben jelent meg, bővebb információk róla itt.
Fejemet mélán félrehajtva eltűnődtem azon a világon, amikor a nagy és testvéri Szovjetunióból kellett idejönnie Altuhov elvtársnak, hogy elmagyarázza, mit kell csinálnia a magyar pamutiparnak. Mert nyilván itthon csupa hülye és/vagy revizionista, fasiszta, rendszerellenség üldögélt a pamutipar fellegváraiban, minden erejével szabotálva a szocializmus építését kies hazánkban. A Párt, a haladó élcsapat meg túl kevés megbízható tagot számolt ahhoz, hogy a társadalom, a gazdaság minden egyes hajszálerén rajta tartsa a mutatóujját, megszabva a helyes irányt minden egyes vércsöppnek minden egyes pillanatban.
Amúgy érdemes beleolvasni az előszóba, ahol borzongva olvashatjuk Ormai Árpádné Kossuth-díjas szövőnő nevét, s szégyenkezhetünk, hogy korcs korunk immár nem kétkezi sztahanovistáknak (vö. Pióker Ignác) osztogatja az állam legmagasabb elismeréseit. Igaz, pamutiparunk sincs már.
Az más kérdés, hogy sokszor ügyeskedés és egyszerű kis csalás állt Sztahanov elvtárs legdaliásabb magyarországi tanítványainak eredményei mögött, de hát spongyát rá, manapság ennél izmosabb (vagy -izmusosabb) látványpolitizálás is zajlik, lásd még az éhségmenetben gömbölyödő S. Gábort és az ő (minimum) negyedmilliárdos éhbérét.
O tempora, o mores! - kiáltott föl annak idején Cicero, s vele mondhatnánk mi is: "Ó idők, ó erkölcsök - de jó lenne már egyszer móresre tanítani a hazugokat, tolvajokat, csalókat!"
Legalább egyszer nyerjen már Lúdas Matyi, ne csak Fazekas Mihály örökbecsű művében, de a valóságban is!
Apropó, hogy miért is nem győzedelmeskedhet Lúdas Matyi nálunk? Mert egyszer, valamikor, még a gengszterváltás hajnalán leírta az Alkotmánybíróság az elmúlt évtizedek egyik legaljasabb mondatát, gyakorlatilag lehetetlenné téve az elszámoltatást. E mondat imígyen hangzik:
"A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbrevaló."
(11/1992. [III.5.] AB-határozat)
Vagyis az emberek, akik közül sokakat megkínoztak, tönkretettek, elnyomtak, elpusztítottak, igazságérzete menjen a francba, elég nekünk a pozitív jog, amit meg úgyis egy szűk csoportocska írogat, jóllehet nyugati (= jó - legalábbis szerintük) minták alapján, ámde köszönő viszonyban sincs az eredmény holmi metafizikai tényekkel, mint az igazság és az igazságosság. Ha pedig nincs viszonya az írott jognak magasabb mércékkel, akkor éppen a lényegét veszti el.
Ja, és az AB akkori elnökét Sólyom Lászlónak hívták...
No de vissza az alaptörténetünkhöz! (Bár eddig is folyton erről beszéltem...)
Szóval volt akkoriban, amikor ez a pamutiparos könyv megjelent, egy nagy és hatalmas és ordas barátunk, amit Szovjetuniónak hívtak. Most van egy másik nagy és hatalmas és ... barátunk, amit meg Európai Uniónak neveznek. Ez az a jó barát, amelyik nem engedi, hogy moslékkal etessük a disznót, de azért a dioxinos táp egy ideig nem szúrt neki szemet, amelyik szerint szemétre kell dobni a nem megfelelő dőlésszögű uborkát, mostanában meg éppen az akácosainkat akarja kiirtatni, miután a szőlő egy részét úgyis sikerült neki, ez az a jó barát, amelyik meghatározza, milyen növényt hány hektáron szabad termelni és hány disznó, kecske, marha és egyéb jószág zabálhat önfeledten ólban, istállóban vagy épp ridegen tartva, mert ha nem, jönnek a szankciók. Még szerencse, hogy csirke, malac és birka nem érti ezt a randa latin szót.
Ez az a jó barát, amelyik állatbarát törvényeket hoz, például hogy mekkora katracban kell tartani a csirkét, de emberbarát törvényekkel még nem büszkélkedhet.
Mondjuk ott van Spanyolország, ahol csaknem 900.000 Romániából érkezett vendégmunkás van, de a helybelinek nincs munkája. Ámde Spanyolország nem zárhatja le határait a beáramlók előtt, csupán esetileg, korlátozott időre, átmenetileg, külön kegyként az uniótól. Merthogy saját maguk nem tehetnek ilyet. Nincs hozzá joguk. De akkor mijük van?
Ez az a jó barát, amelyik tankok helyett jogszabályokkal akarja terrorizálni az embereket, mert a melegfelvonulás az rendben van, bármilyen ordenáré és blaszfém módon viselkednek is egyes résztvevők, de a karácsonyfa Brüsszelben már sérti akárkinek az érzékenységét. Tehát betiltjuk. Helyesbítek: lecseréljük politikailag korrekt baromságra. Ez az a jó barát, amelyik megvalósítja, sőt továbbfejleszti a kommunista egyenlőségelvet: nincs különbség jó és rossz között, minden relatív, mindenki azt csinál, amit akar, mindenki úgy valósítja meg primitív kis önmagát, ahogyan neki tetszik, újabban már a biológiát is átírják, nincs önmagától valóan nő és férfi, mindenki az, ami akar lenni. Kötelezően. És ha neked ez nem tetszik, a legválogatottabb jelzőkkel hallgattatnak el, olykor az állásodból is kirúgnak vagy éppen börtönbe dugnak.
Már csak azt várom, mikor jelenik meg Altuchoff elvtárs-polgártárs-komiszár Bruxelles-ből és magyarázza el, hogyan kell a kecskét uniókompatibilis módon megfejni. Mert a marhákat, akik mi vagyunk, már úgyis ők fejik. És még jól járunk, ha csak fejnek, fejnek a végtelenségig, és nem vágnak le egyszer csak, mint kivénhedt, fölös jószágot. Jól járunk...? Egy uniót már túléltünk. És ezt...?
Utolsó kommentek